ANGYALFÉNY

Molnár Klára: 06-30-438-9514
 Vörös Károly: 06-30-287-7426

E-mail:
info@angyalfeny.hu
                     molnarklara@t-online.hu
              vkarcsi@t-online.hu

Nyári tábor (Szepezdfürdő, Rákóczi u. 7.)

NYÁRI TÁBOR 8 ÉS 14 ÉVES GYEREKEK SZÁMÁRA

 AGYTORNA – ÉSZKERÉK – KAPCSOLÓ

KÉZMŰVES TÁBOR - MANDALAFESTÉS

2010 nyarán induló táborok időpontjai:

2010.07.18. – 2010.07.24. harmadik csoport - agytorna - BETELT!

2010.08.08. – 2010.08.14. ötödik csoport - kézműves tábor - MÉG 2 SZABAD HELY VAN!

2010.08.15. – 2010.08.21. hatodik csoport - agytorna - MÉG 1 SZABAD HELY VAN!

A táborba érkezés vasárnap délután történik. A Gyerekek folyamatosan elfoglalják helyüket és megismerkednek velünk és az egész hetes programmal.

A napokat sok tanulással, játékkal, fürdéssel, napozással, festéssel, rajzolással és egyéb ügyességi gyakorlatokkal kiegészítve töltjük majd.

A táborban napi négyszeri étkezést biztosítunk a gyerekek számára. Egyszer – egyszer majd együtt is készítünk reggelit, vagy uzsonnát. Ez nem kötelező, amelyik gyermek szeretne részt venni a reggeli, és uzsonnakészítésben megengedjük, hogy segédkezzenek.

A gyerekekkel megismertetjük az agyunkat, azt a számítógépet, melyet mindennap használunk. Megtanuljuk másképpen használni elménket, különleges módon, úgy hogy mindennap egyre jobban és pontosabban emlékszünk majd dolgokra. Mindezt játékosan, szemléltető módon tesszük. Megismertetjük a jobb és a bal agyfélteke működését, illetve, hogy az egyik és a másik mire is jó, miben segít a számunkra.

Megtanuljuk kikapcsolni az elménket és csak egy dologra figyelni. Ez a gyerekeknek sokkal jobban megy, mint nekünk, hiszen ők sokkal jobban tudnak egyetlen dologra figyelni, mint mi. Nekik még nincsenek napi gondjaik, így figyelmük sem szétszórt. A játékosságukra építjük az agykontroll első két napjának anyagát, majd ehhez különböző, egyszerű tornagyakorlatokat is alkalmazunk.

Fontos, hogy a gyerekek megértsék az agyuk és a testük közötti összefüggéseket, így nyitottabbak lesznek, és hamarabb elfogadják a számukra felkínált lehetőségeket. Ők még szeretnek mozogni, ugrálni, nevetni és ez nagyon fontos, hogy jól érezzék magukat. Könnyen, játékos módon eddzük majd az elménket.

A gyakorlatok néha mókásak, így a gyerekek hamar elsajátítják majd és meg tanulják a saját maguk hasznára fordítani, hiszen így könnyebbé válik a tanulás, írás és olvasás, ezáltal több idejük marad a játékra. Ha ezt megértik, szívesen alkalmazzák majd a tanultakat. Bízom benne a bátrabbak, ráveszik majd a szüleiket egy kis mókázására, ami persze nekik is segít, így több időt tölthet majd együtt a család.

A játékos tanulásra és agyunk áthangolására több lehetőségünk is van. Én két egyszerű, de igen hasznos könyvre alapozom az egész munkát (a két könyvet a gyerekek megkapják a tábor végén). Az egyik könyv az Észkerék-kapcsoló a másik pedig, az Észkapcsoló agytorna.

Mind a négy csoportban (agytorna) a program megegyező!

VASÁRNAP

15:00 – 17:00               Megérkezés, elhelyezkedés, ismerkedés

18:00 – 19:00               Vacsora

19:00 – 21:00               Szabad foglalkozás, beszélgetés, ismerkedés

HÉTFŐTŐL - SZOMBATIG

Mindennap azonos időben:

08:30                           Ébresztő

09:00 – 09:30              Reggeli

10:00 – 12:00              Tanulás

12:00 – 13:00          Szabadprogram (festés, rajzolás, mandala festés, ping-pong, tollas labda, labdajátékok, társasjáték,fürdés a Balatonban, stb.)       

13:00 – 14:00             Ebéd

14:00 – 15:00             Szabadprogram

15:30 – 17:00              Tanulás

17:00 – 18:00             Szabadprogram

18:00 – 19:00             Vacsora

19:00 – 20:30              Tábortűz az első napon, aztán minden este közös játék a gyerekek igénye szerint

20:30 – 21:00              Mosdás, lefekvés

HÉTFŐ

10:00 – 12:00             Dennison – féle laterális áthangolás elvégzése a gyerekekkel

15:30 – 17:00              Dennison – féle laterális áthangolás folytatása, ellenőrzése a gyerekekkel

KEDD

10:00 – 12:00            Középvonal – gyakorlatok, melyek abban segítenek, hogy mindkét agyfélteke harmonikusan együttműködjön, valamint segítik az olvasási, hallási készséget

15:30 – 17:00            Az olvasás megértése, összpontosított olvasás, nyelvi szerkezetek befogadása, megértése és a hozzájuk tartozó gyakorlatok elsajátítása

SZERDA

10:00 – 12:00            Elmélyítő testtartások és nyújtási gyakorlatok, melyek segítenek leküzdeni a zavarodottságot, idegességet, fáradtságot és így már könnyebben tudunk újra munkába vágni, visszatér a lelkesedésünk és megszabadulunk az izmaink feszülésétől

15:30 – 17:00            Energiagyakorlatok, melyek azt a célt szolgálják, hogy újra összhangban legyek önmagammal, könnyebben tudjam kezelni a számítógépet, tiszta fejjel tudjak gondolkodni, jól menjen a számolás

CSÜTÖRTÖK

10:00 – 12:00           Olvasási készséget fejlesztő gyakorlatok felidézése, ismétlése, gyakorlása –hangos olvasás, megértés, hangsúlyozás

15:30 – 17:00             Íráskészséget és matematikai készséget fejlesztő gyakorlatok felidézése, ismétlése, gyakorlása – fogalmazás, szépírás, helyesírás, rajzolás, számolás, képesség többféle dolog egyidejű elvégzésére

PÉNTEK

10:00 – 12:00             Önálló tanulást fejlesztő gyakorlatok – otthontanulás, hangtalan beszéd, gondolkodás, kreativitás fejlesztése, lámpaláz leküzdése

15:30 – 17:00             Alkalmazkodás a környezethez, öntudatosság gyakorlása, képesség saját magunk irányítására, az agy és a test kapcsolata a mozgás összehangolására

SZOMBAT

08:30                           Ébresztő

09:00 – 09:30              Reggeli

10:00 – 13:00          Szabadprogram (festés, rajzolás, mandala festés, ping-pong, tollas labda, labdajátékok, társasjáték,fürdés a Balatonban, stb.)       

13:00 – 14:00             Ebéd

14:00 – 16:00             Folyamatos érkezés a gyerekekért

 

KÉZMŰVES TÁBOR - MANDALAFESTÉS

Mi a mandala?

A mandala egy kör, de a mandala nem mindig kör alakú, viszont mindig a világmindenséget szimbolizálja. A külső és belső világmindenség kicsinyített mása.

Egy kör igazi közepe a pont. Egy pontnak azonban nincs kiterjedése, sem fizikai helye. Így a pont az érzékelésünk és a képzelőerőnk számára is megfoghatatlan. Ugyanakkor egységet, egészséget, tökéletességet szimbolizál.

Színek

            A színek közvetlenül hatnak az emberekre. Hatnak az érzelmekre és a fizikai állapotra. Érzelmekre való hatás: megnyugtató, felvidító, lehangoló. Fizikai állapotra való hatás: hőérzet befolyásolása

            A színrendszerekben az objektív, vagy a szubjektív, a fizikai, vagy az érzelmi, a tapasztalati, vagy a szimbolikus vonás ölt testet. Ha a Nap fénysugarait összességében érzékeljük, akkor színtelen fénybenyomásunk van, amit mi általában fehér színnek nevezünk. A fényt prizma segítségével színes alkotóelemeire bonthatjuk. Amikor festünk, természetesen nem fényforrásokkal dolgozunk, ilyenkor minket csak az a fény érdekel, amely a felületről visszatükröződik. A festékanyagok különböző módokon verik vissza a fényt.

A színek jelképes jelentése:

A három elsődleges szín: a kék, a sárga, és a vörös

            A kék szín mélységet, elsüllyedést, biztonságot, lazaságot, békeszeretet, nyugalmat, passzivitást fejez ki. A kék hideg szín, befelé fordulásra késztet, befelé vonz. Jelenti még a hűséget, az igazságot, és a halhatatlanságot is. Az atmoszférában a kék a legvilágosabb égszínkéktől a legsötétebb kékes feketéig számtalan variációban megjelenik.

            A sárga tiszta formájában a fény színének számít. Az öröm, a napfény, az önismeret, a derű, az elégedettség, a megvilágosodás, kibontakozás, szabadságvágy színe. A sárga az értelem, a tudás, a bölcsesség színe is egyben. A fakó sárga az irigység, a féltékenység és az árulás színe is.

A vörös sugárzó erejét elég nehéz elnyomni. A bátorság, a védelem, az energia, a szeretet, a szerelem, az életkedv, érzékiség, hódítás, önbizalom, fiatalosság és a tűz színe is. A forradalmak zászlaja. A vörös mindig aktív szín, de benne van a gyűlölet, a düh és az ösztönösség is.

A három másodlagos szín: a zöld, a narancs és a lila

A zöld a növényi világ színe.  Termékenységet, nyugalmat és reményt fejez ki, benne a tudás, a gyógyítás és a hit egyesül. Benne van az akaraterő, az egyensúly, az újrakezdés és a céltudatosság is. A zöld, a kék és sárga szín keverékéből jön létre. Ha szürke szín töri meg a világító zöldet, könnyen létrejön a lustaság érzete. Viszont, ha sárgába hajlik, erővel telítődik, fiatal, tavaszias hatású. Ha a zöld kékesbe hajlik, szellemi ereje megnövekszik.

A narancs a sárga és a vörös keverékéből jön létre. Kifejezésre jut benne az optimizmus, az energia, az életöröm, a becsvágy, az aktivitás, az egészség és önbizalom is.

            Az lila, vagy ibolya a tudatalatti titkok színe. A tudatlan jámborság színe is egyben. Ha megvilágosítjuk, fényt és megértést sugároz. Az ibolyaszínben benne van a sötétség, a halál és a magasztosság is. A kékes ibolyában magány és odaadás, míg a vöröses árnyalatokban a szeretet és szellem lakozik. A lila színben benne van az átalakulás, a misztika, a mágia az ellentétek egyesítése, a melankólia, a szenvedés, a vezeklés, a lemondás és az elvonulás a világtól.

            A fehér színben benne van minden szín. Jelképezi az anyaságot, a tisztaságot. A fehér szín fenséges, benne van a megváltás, megbízhatóság, őszinteség, igazságszeretet és erény, ártatlanság, tényszerűség, üzleti érzék és teljesség.

Különböző festőtechnikák

            Mielőtt elkezdenénk festeni, válasszunk magunknak a hangulatunkhoz illő színezési technikát. Dolgozhatunk színes ceruzával, vízfestékkel, akvarellceruzával, temperával, akrilfestékkel, zsírkrétával, olajfestékkel. Mielőtt elkezdenénk a munkát, azt is el kell döntenünk, hogy papírra, üvegre, vászonra készítjük-e el mandalánkat. Fontos, hogy megfelelő minőségű papírt, üveget, vásznat válasszunk. Ha mindent gondosan kiválasztunk nagy örömünk lesz az alkotásban.

Festőtechnikák jellegzetességei:

            A vízfesték talán a legismertebb technika. Szépségét a tiszta színek, lágy, puha tónusok adják. Több színt is képesek vagyunk egymásba olvasztani.

            Az akvarell a világos színek egymásba omló könnyű tónusának művészete. A színek akkor a legsugárzóbbak, ha fehér papírt használunk. Itt meghatározó a papír minősége. Akvarellel enyvezett papírra érdemes festeni, mivel, ha nem elég enyvezett, akkor a szín megfakul, a festék nem oszlik el szépen, és nem lehet a tónusokat egymásba olvasztani. a papír felülete lehet sima vagy érdes. A sima papír inkább a kisebb képekhez való. A festéshez puha szőrű ecseteket célszerű használni. Az ecset szőre legyen hajlékony, rugalmas és finom hegyben végződjön. Az ecset vastagsága a kép méretétől függ.

            Az akvarellceruzát hasonlóan használhatjuk, mint a színes ceruzát, de vizes ecsettel áthúzva akvarellhatást érhetünk el.

            A temperafesték viszonylag gyorsan szárad. a száradáskor a színek megvilágosodnak, ezért nem adnak mély fényű hatást. A felületen visszaverődő fény hatására a kép levegős és könnyed marad a kép hatása. Kicsit nehéz vele festői átmeneteket elérni. Keményebb, rajzos hatású lesz a kész kép. Temperával sok mindenre lehet festeni: megköt vásznon, deszkán, papíron, de falon is.

            Az akrillfesték viszonylag gyorsan szárad. Vízzel hígítható, viszont száradás után vízzel nem oldható.

            Az üvegfestés, illetve az üvegmatrica az ablakon átsugárzó fényt festi meg, így a tér színegyensúlyát növeli. Üvegfestékkel közvetlenül az ablakra is festhetünk. Vannak vízzel és vegyszerrel hígítható festékek is.

            A zsírkréta nem alkalmas finom átmentek létrehozására. Durvább hatású, rusztikus felületeket hozhatunk létre. Dolgozzunk vele akkor, ha nem a finom részletek a fontosak, hanem csak pillanatnyi elképzeléseket akarunk papírra rögzíteni.

            Az olajfesték óriási szabadságot biztosít. Lehet vele fedetten, vagy hígan festeni, lazúros, vagy mély fényű hatást elérni. Fedőképessége tökéletes, így a munka folyamán a kép sötét tónusait átfesthetjük világosabb tónusra. Lassan szárad. Olajfestékkel lehet alapozott deszkára, furnérlemezre, vászonra, lemezpapírra is festeni. A vászon erénye, hogy könnyű, rugalmas, nem vetemedik, hátránya, hogy a levegő nedvességére érzékeny. A papír idővel törékennyé válik, szétmorzsolódik. Bármilyen ecsettel lehet dolgozni, ami számunkra a legkönnyebben használható. A legelterjedtebbek a lapos, félhosszú sörtéjű ecsetek. Hegyes ecseteket használjunk a finom részletek megfestéséhez.

Hogyan kezdjünk hozzá a mandala megfestéséhez?

            Amennyiben vannak kész elkészített mandaláink, gondosan válasszuk ki a hangulatunknak leginkább megfelelőt. A kiválasztott mandalán alaposan gondolkozzunk el. A felmerülő gondolatainkat ne minősítsük. Hagyjuk, hogy a kép hasson a tudatunkra. Lássunk belső látásunkkal, érezzük, hogy mélyebbre jutunk önmagunkba. A szimbólumok, képek a lelkünkbe biztosítanak bejárást. Hallgassunk a belső megérzéseinkre. Azután válasszuk ki a megfelelőszíneket, amikkel festeni, rajzolni szeretnénk. Az így létrehozott mandalák közelebb hoznak önmagunkhoz

 

Részvételi szándékukat kérem, mielőbb jelezzék!

Tel.:  06-30-438-9514  - Molnár Klára parapszichológus

E-mail: info@angyalfeny.hu

                 molnarklara@t-online.hu

                 vkarcsi@t-online.hu

Szeretettel várjuk a gyerekeket egy pihenéssel egybekötött tanulságos hétre!

Időtartam: 1 hét

Részvételi díj: 30.000 Ft

 

Az előző, 2009. évi képek az agytorna - észkerék kapcsoló gyerektáborról:

NyriTbor/p1010803_small.jpg NyriTbor/p1010617_small.jpg NyriTbor/p1010618_small.jpg NyriTbor/p1010620_small.jpg
NyriTbor/p1010621_small.jpg NyriTbor/p1010624_small.jpg NyriTbor/p1010626_small.jpg NyriTbor/p1010625_small.jpg
NyriTbor/p1010628_small.jpg NyriTbor/p1010630_small.jpg NyriTbor/p1010640_small.jpg NyriTbor/p1010642_small.jpg
NyriTbor/p1010643_small.jpg NyriTbor/p1010644_small.jpg NyriTbor/p1010645_small.jpg NyriTbor/p1010646_small.jpg
NyriTbor/p1010647_small.jpg NyriTbor/p1010648_small.jpg NyriTbor/p1010649_small.jpg NyriTbor/p1010653_small.jpg
NyriTbor/p1010655_small.jpg NyriTbor/p1010656_small.jpg NyriTbor/p1010657_small.jpg NyriTbor/p1010658_small.jpg
NyriTbor/p1010659_small.jpg NyriTbor/p1010660_small.jpg NyriTbor/p1010662_small.jpg NyriTbor/p1010633_small.jpg
NyriTbor/p1010634_small.jpg NyriTbor/p1010635_small.jpg NyriTbor/p1010636_small.jpg NyriTbor/p1010637_small.jpg
NyriTbor/p1010756_small.jpg NyriTbor/p1010758_small.jpg NyriTbor/p1010759_small.jpg NyriTbor/p1010663_small.jpg
NyriTbor/p1010665_small.jpg NyriTbor/p1010667_small.jpg NyriTbor/p1010670_small.jpg NyriTbor/p1010673_small.jpg
NyriTbor/p1010681_small.jpg NyriTbor/p1010684_small.jpg NyriTbor/p1010682_small.jpg NyriTbor/p1010689_small.jpg
NyriTbor/p1010692_small.jpg NyriTbor/p1010694_small.jpg NyriTbor/p1010696_small.jpg NyriTbor/p1010700_small.jpg
NyriTbor/p1010701_small.jpg NyriTbor/p1010702_small.jpg NyriTbor/p1010712_small.jpg NyriTbor/p1010709_small.jpg
NyriTbor/p1010713_small.jpg NyriTbor/p1010715_small.jpg NyriTbor/p1010717_small.jpg NyriTbor/p1010719_small.jpg
NyriTbor/p1010720_small.jpg NyriTbor/p1010727_small.jpg NyriTbor/p1010733_small.jpg NyriTbor/p1010734_small.jpg
NyriTbor/p1010735_small.jpg NyriTbor/p1010740_small.jpg NyriTbor/p1010743_small.jpg NyriTbor/p1010750_small.jpg
NyriTbor/p1010744_small.jpg NyriTbor/p1010745_small.jpg NyriTbor/p1010746_small.jpg NyriTbor/p1010748_small.jpg
NyriTbor/p1010760_small.jpg NyriTbor/p1010761_small.jpg NyriTbor/p1010762_small.jpg NyriTbor/p1010766_small.jpg
NyriTbor/p1010780_small.jpg NyriTbor/p1010767_small.jpg NyriTbor/p1010771_small.jpg NyriTbor/p1010774_small.jpg
NyriTbor/p1010781_small.jpg NyriTbor/p1010784_small.jpg NyriTbor/p1010794_small.jpg NyriTbor/p1010798_small.jpg
NyriTbor/p1010799_small.jpg NyriTbor/p1010800_small.jpg NyriTbor/p1010801_small.jpg NyriTbor/p1010802_small.jpg

 

A gyerekek egyik feladata meseírás volt, 5 megadott tárgy alapján. A gyerekek meséi az alábbiakban olvashatók:

A vándorló teknős

Egyszer egy teknős nő és egy teknős férfi összeházasodott. A házasság és a nászút nagyon boldog volt. Egyszer született egy gyerekük, akit Caretta Carettának neveztek el. Nagyon szerette a tárgyakat, mert kiskorában rengeteget cserélt különféle tárgyakból. Egyszer az apukét kirúgták a Kavicsverő Tojás étteremből. Onnantól kezdve nagyon szegények voltak. Caretta Carettának egyre kevesebb tárgya volt, és nem tudott lassan már egy emeletet sem építeni. Carettának anyja és apja arra gondoltak, hogy az összes értékes tárgyat eladják, hogy kapjanak érte kavicsot. De Caretta Caretta nem engedte ezt meg. Lassan már minden reggel hínárt kellett enniük iszappal. Caretta Caretta már 18 éves volt, amikor meghalta az anyukája. Temetése nem volt, csak ők csináltak neki fakoporsót és megfestették. Majd egy év múlva jött egy ingatlanügynök, akit Kavicsos Hínárnak hívtak. El akarta kobozni a házat. 9000 kavicsba került a bérdíj. Sajnos az apuka hiába adott el minden értékeset, akkor is csak 70 kavics gyűlt össze. Kavicsos hínár azt mondta, hogy hétfőre kell a 9000 kavics. Caretta Caretta elhatározta tehát, hogy elmegy, és munkát keres magának. Felvett egy téli béka kabátot és edy sálat. Elindult. Ahogy ment, egy csavarhúzóval találkozott, aki úgy hívtak Csövi Csabi. Megkérdezte csavarhúzó, mit csinál errefelé? Szolgálatot keresek, mondta Caretta. Gyere hozzánk a gazdám biztos örülni fog neked. Caretta elment, végül is mit veszíthet?
Csavarhúzó gazdáját úgy hívták Gurbu Kavics, aki nagyon gonosz, utálatos és önző volt. Caretta napokig dolgozott Gurbunál. Egy darab kavicsot nem kapott, így hát megunta, és el akart menni, de nem engedték el. Egész éjszaka fenn volt és törte a fejét, hogyan tudna megszökni. Kitalálta végül, hogyan is legyen. Majd holnap, gondolta: és holnap már meg is szökött. Elindult hát újból szolgálatot keresni. Találkozott egy 20 faktoros naptejjel, akit Sonnynak hívtak. Mit csinálsz itt, ahol még a repülőhal sem jár? Munkát keresek. Gyere el hozzánk, a gazdám úgyis munkást keres. Elment Sonny gazdájához, akit Kinder Csokinak hívtak. Nagyon kedves volt Csoki és minden nap 5 kavicsot fizettek neki. Mivel otthon csak 70 kavics van, ezért nem halad semmit 5 kaviccsal, így hát elment másik munkát keresni. Miközben ment egyre nagyobb lett a szél. Végül elfújta a sálat. A sál után nézett és meglátott valamit. Egy elemlámpa szaladt utána egy sállal a kezében. Nagyon örült Caretta Caretta. Kiderült, hogy az elemlámpát Gombos Fényinek hívták. Megkérdezte: mit csinálsz itt, ahol még a hó szörny sem jár? Munkát keresek, válaszolta Caretta. A gazdám örülni fog neked. Caretta nagyon sietett, mert már csak egy napja maradt. A gazda nagyon kedves volt és egy napra 1000 kavicsot adott. Caretta házáért kifizették a bérdíjat. Caretta megismerkedett egy lánnyal és összeházasodtak Celbeli Katalinnal és boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Zsófi, 11 éves

A hős teknős

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hős teknős. Ennek a teknősnek volt egy olyan csavarhúzója, ami varázsolni tudott. Egyszer találkozott egy gonosz királynővel, aki ki akarta íratni az erdőt, mert nem szeretette az állatokat. Ezért a teknős megfogta és eltette a csavarhúzóját meg a repülővé tevő varázsszemét és elindult a királynőhöz és átvarázsolta őt egy jó királynővé, aki szereti az állatokat. Utána repülővel hazament. Aztán egy medvéhez sietett, akinek nagy sebe volt. Vitte magával a csodakendőt, mert ez képes volt gyógyítani. Már ott volt a medve barlangjánál, de mivel nagyon sötét volt előszedte a legvilágosabb lámpását. Találkozott a medvével és odaadta neki a varázskendőt. A varázskendő gyorsan meggyógyította a szegény sérült medvét, és azóta is boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Alíz, 11 éves

A megmentő leány

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki tudott repülni. Elrepült a tengerhez. Mikor leért a tengerpartra már szaladt, hogy belecsobbanjon a vízbe, de megpillantott egy zöld teknőst, amin egy szép színes sál volt. Szegény teknőske éhesnek látszott, ezért a kislány elhatározta, hogy hazaviszi és megeteti. Sajnos a kislány teknőssel a kezében nem tudott repülni, ezért elkezdett gondolkodni. Miközben gondolkodott megpillantott egy zseblámpát. Odament, hogy megnézze, miért van ott, és amikor felemelte a zseblámpát megnyílt alatta a föld. A sötétben tapogatózott a teknőssel, de aztán rájött, hogy bekapcsolja a zseblámpát és az világított. Útközben rátaláltak egy ajtóra, ami óriási volt. A kislányt Virágnak hívtak és nagyon kíváncsi volt, mi rejtőzik az ajtó mögött. Ki akarta nyitni az ajtót, de az ajtó zárva volt. Szerencsére a táskájában talált egy csavarhúzót, amit hogyha megnyomnak, átváltozik olyan kulccsá, amilyet kívánnak. Így hát a kislány bejutott a teknőssel az ajtó mögé. Azonnal meglátott egy naptejet, amitől bármilyen állat képes volt repülni. Nagyon megörült Virág és el is rakta a varázs naptejet a táskájába. Sajnos a nagy sürgés-forgásban eltűnt a teknős szép színes sálja. Elkezdett sírni a szerencsétlen. A kislány, amikor meglátta, hogy a teknős sír, elszaladt. A teknős megijedt, hogy a kislány ott akarja őt hagyni, mert sír. A kislány pár perc múlva visszaért és a sálat is magával hozta. A teknős megnyugodott és a varázs naptej segítségével hazajutottak. Virág és a teknős azóta is boldogan élnek.

Dóra, 11 éves

A teknősbéka és az elemlámpa

A teknősbéka elment elemlámpa barátjához, aki a XX. utca sarkában lakott és metróval kellett menni.

(Én még csak 7 és fél éves vagyok és ez jutott eszembe, egyszer majd folytatom a mesét)

Gergő

Nyári tábor és parapszcihológia tanfolyam - élőképek

IM000200.jpg IM000201.jpg IM000188.jpg IM000199.jpg IM000152.jpg
IM000191.jpg IM000190.jpg IM000194.jpg IM000150.jpg h061.jpg
h128.jpg h154.jpg h160.jpg IM000165.jpg IM000166.jpg
IM000167.jpg IM000170.jpg IM000180.jpg IM000181.jpg IM000206.jpg
IM000208.jpg IM000209.jpg IM000183.jpg IM000182.jpg IM000184.jpg