1076. Budapest, Péterfy Sándor utca 15.

Molnár Klára: 06-30-438-9514
 Vörös Károly: 06-30-287-7426

E-mail:
info@angyalfeny.hu
                     molnarklara@t-online.hu
              vkarcsi@t-online.hu

Ahol nincs tér és idő

Régóta tudom, hogy a fátyol mögött nincs tér és idő, ezekre csak nekünk, embereknek van szükségünk a könnyebb tájékozódás végett. Sokáig azonban nem értettem, hogyan működik ez valójában. Aztán ezt is megmutatták nekem az Angyalok.

Középső lányomnak megígértem, hogy elmegyünk együtt moziba. Megspóroltam a mozijegy árát, ami a Gyes-ből nem volt egyszerű mutatvány. Végre eljött a várva-várt nap.

Reggel azonban, amikor az Angyalokat köszöntöttem és rövid meditációmat folytattam, eszembe jutott valami. Milyen jó lenne, ha a mozijegy mellé tellene a pénzből üdítőre, meg egy kis nasira, olyanra, amilyet Márti lányom éppen megkíván, én meg nagyon szerettem volna egy Angyalmagazin című újságot. Megkértem égi segítőimet, hogyha tehetik, vegyék figyelembe kívánságomat. Segítsenek megvalósulásában, úgy, hogy minden érintettnek a lehető legjobb legyen. Ezután tettem a dolgomat, szokásos háziasszonyi teendőket: mostam, főztem, nem gondoltam többé a kérésemre, egészen addig, amíg elérkezett az idő az indulásra.

És ekkor megtörtént a csoda!!!!!!!!!!!

Belenyúltam kabátom zsebébe és éreztem, hogy papírpénz akadt a kezembe. Nem is egy! Elővettem és izgatottan számolni kezdtem. Leírhatatlan az akkor érzett örömöm, igazi eufórikus állapotot élhettem meg. Nem a talált pénz miatt, hanem azért, mert ennyire konkrétan, kézzelfoghatóan megérezhettem, hogy rólam is gondoskodik az Univerzum, az én kérésem is meghallgattatott. 5000.- Ft-al ajándékoztak meg a gondoskodó Angyalok. Ebből igazán jól érezhettük magunkat, tellett mindarra, amire vágytunk, sőt még maradt a következő hétre is, hogy kiegészíthessem a „konyhapénzt”.

Hogyan is kerülhetett be a zsebembe. Törtem a fejemet, aztán másnap megszületett a megoldás. Amikor utolsó alkalommal segítséget kértem Kláritól – ismerve anyagi helyzetemet – nem fogadott el tőlem egy fillért sem. Én pedig, a kikészített bankókat nem tettem vissza a pénztárcámba, csak a zsebembe csúsztattam és valami csoda folytán, teljesen megfeledkeztem róluk. Az így megmaradt összeget találtam meg később, - mert az Angyalok már akkor, ott, jól tudták, hogy nekem erre 3 hét múlva nagyobb szükségem lesz. Azt is nagyon jól tudták, ha nem feledkezem meg róluk, akkor hamarosan a helyi élelmiszerbolt pénztáránál hagyom cserébe az elhozott élelmiszerekért, amit viszont ezek nélkül is ki tudtam fizetni.

Az Angyalok számára nincs lehetetlen, nem szab nekik gátat sem tér, sem idő.

                                                                                            Cz. Márti

 

Szülinapi meglepetés

Barátom születésnapjára azt találtam ki, mint meglepetés, hogy egy fél órás versenyre lefoglalok egy gokart-pályát. Elhívtam az összes barátját, hisz úgy nem lett volna izgalmas a játék, ha ketten mentünk volna. Sima győzelem és most nem magamra gondolok. A barátok nagy része rögtön igent mondott így végül 15 ember várta a gokartozás napját. Minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. A titok nem derült ki, bár elég nagy kínzásnak voltam kitéve, hogy eláruljam.

Azonban a meglepetés előtti napokban majdnem folyamatosan esett az eső. Már többen utaltak arra, hogy talán el kéne halasztani. De én ezt semmiképpen sem szerettem volna, mert minden meg volt már tervezve! Szóval úgy gondoltam, hogy itt az idő, hogy kérjem az angyalok segítségét. Nagyon egyszerűen tettem mindezt. Ha valamilyen kérésem van feléjük mindig nagyon egyszerű módon beszélgetünk (bár ezt én néha egyoldalúnak érzem), egyszerűen elmondom, hogy mit szeretnék és kérem őket, hogy segítenek. Most is így történt, csak ezt mondtam nekik: „Sziasztok! Az a helyzet, hogy már napok óta esik az eső és gokartozni nem túl kellemes ilyen időben. Kérlek Titeket, hogy segítsetek abban, hogy abban a fél órában (fél 3-tól 3-ig) ne essen az eső!” Ennyire egyszerű, nem több.
Már nagyon izgultam a gokartozás előtt, mert délelőtt is esett és ebéd után is. De kettő óra után biztató jeleket láttam és negyed háromkor elállt az eső! Az egész gokartozás alatt nem esett! Az eredményhirdetés alatt viszont újra rákezdett. De arra a fél órára, amíg a verseny volt, nem esett az eső!!! Hihetetlen, bár én nem lepődtem meg. Tudtam és hittem, hogy segíteni fognak.

Csak egy dolgot felejtettem el. Attól függetlenül, hogy abban a fél órában nem esett az eső, de előtte igen, a pálya vizes maradt, így majdnem mindenki csuromvizes lett!  Utána kezdődő bulizásnál viszont mindenki újra felmelegedett.

                                                                                                 XY

 

 

Uriel

Fáradtságos és kimerítő időszak volt. Az utolsó munkanap Szent Este előtt.

A vállalatnál déli tizenkettőkor még az utolsó kimenő fontos iratok lázas ügyintézése. Már a kabátom is rajtam van, réges rég el kellett volna indulnom, hogy odaérjek. Idegesen nézem az órát, közben intézkedtem az irodában. Futok a metróhoz. Végre elindul a szerelvény. A tömeg összeprésel, csomagok, táskák, ajándékok. Holnap Karácsony, ma este apu születésnapja. Kimerült vagyok, napok óta nem alszom. A könyv a táskámban van. Az álmatlan éjszakák könyve. Olvastam, tanultam. Talán még bele kéne olvasni. Több mint háromszáz oldal az angol politikáról. Néhány összefüggés talán megmaradt bennem, nevek, évszámok, pártok, és pártrendszerek, jogszabályok, rendelkezések. Valami rémlik, bár elég homályosan. Éppen, hogy odaérek.

A teremben már minden vizsgázó leült. Egy padsorban egy ember. Szigorú, visszafojtott némaság ül a teremre. Az előadó utasít. Csendben kullogok a kijelölt helyre. A terem fala erőszakosan veri vissza pattogó szavait: „Mindenki vegyen elő egy darab kék tollat. Az asztalon csak a papír és a tesztlap lehet. Összesen 35 perc van 100 kérdésre. Egy kérdésre a négy válasz közül, csak egy állítás igaz. Javítani nem lehet. Amikor azt mondom „most” vegyék fel a tollat, és kezdjenek hozzá a teszthez. Stopper indul! Most!”-egyként rezzentünk össze.

Lázasan forgattam a tesztlapot, olvastam a kérdéseket. „Istenkém! Hiszen a kérdést sem értem!”-éreztem, ahogyan a pánik egyre jobban körülfonja gonosz kezét a torkomon.

A harmadik kérdésnél feladtam! „Ez lehetetlen! -gondoltam magamban. Drága jó Atyám és Angyalkáim segítsetek, kérlek! Mit tegyek? Soha sem leszek képes úgy megtanulni ezt a könyvet, hogy ezekre, a kérdésekre képes legyek válaszolni. Én erre képtelen vagyok. Látjátok, hogy megtettem, tudjátok, hogy tanultam. És azt is látjátok, hogy ez nem fair. Ez az egész stopperóra mizéria, ez az erőszakosság, ez a félelemkeltés. Könyörgöm, hiszen holnap este karácsony, kimerült vagyok és fáradt.”

Ahogyan kezdtem megnyugodni, Urielt hívtam: „Drága Uriel Arkangyal! Segíts, meg most kérlek. Segíts, hogy sikerüljön ez a teszt. Látod és tudod, hogy nem a lustaság vezérelt, és tudod hogy megtettem minden tőlem telhetőt. Láttad, hogy végig dolgoztam minden napot a munkahelyemen, éjjelente tanultam, de most már az erőm végére értem. Úgy érzem ez nekem sok. Segíts, kérlek, hogy sikerüljön ez a vizsga, egy inci finci kettesre, kérlek!”

Kezembe vettem a tollat, behunytam a szemem, és arra kértem Urielt irányítsa a kezem. Essen a toll minden kérdésnél a helyes válasz betűjelére. Csak akkor nyitottam ki a szemem, amikor a választ bekarikáztam, és a következő kérdés lehetséges válaszai fölé helyeztem a tollat. Újra behunytam a szemem, és ahová Uriel irányította a kezem, azt a választ karikáztam be. Egyetlen pillanatra sem olvstam végig sem a kérdéseket, sem a válaszokat többé. Jött a következő kérdés, és a következő. Az utolsó kérdés helyes válaszát bekarikázva, gondolkodás nélkül tettem le a tollat. Határozottan felálltam a néma teremben, és átadtam a tesztlapot a professzornak. „Már is kész? Kijavítom aranyom!” Ideges voltam, ahogyan szemöldökét fel fel húzva javította sorra a kérdéseket. „Sajnos kedvesem nincs jó hírem” hajolt közelebb, hogy suttogóra vegye- ez sajnos csak egy kettes! –húzta el száját.

Végtelen hálát éreztem.

Azt később tudtam, meg hogy ezen a vizsgán a jelen lévők több mint 90%-a bukott el.

                                                                                                                      Ildikó

 

A táska megkerülése Zadkiel Arkangyal segítségével

Kollégámmal egy rendezvényre siettünk. Kosztümbe öltöztem és ezért vittem magammal egy kis táskát is, amely illett a ruhámhoz. A nagyobb táskámat, beraktam a kocsi csomagtartójába, hogy biztos helyen legyen, amíg mi nem leszünk ott. Már épp kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a kiállításra, amikor eszembe jutott, hogy valamit bennhagytam a nagytáskámban, ezért visszarohantam. Emlékeim szerint csak kivettem a táskából a keresett dolgot és utána visszacsuktam a csomagtartót.

Engem ért a legnagyobb meglepetés, amikor visszatérve a kocsihoz, láttam, hogy minden a helyén van, kivéve a nagy táskámat. Eltűnt, egyszerűen eltűnt. Első gondolatom az volt, hogy feltörhették a kocsit, de semmi külsérelmi nyom nem volt rajta, a táskámon kívül nem tűnt el semmi, pedig voltak benne értékek. Úgy emlékeztem, hogy visszatettem. Százszor visszajátszottam a jelenetet és nem találtam az okot.

Kollégámmal többször körbejártuk a kocsit és a környéket, hátha valaki csak kivette belőle, ami tetszett neki, aztán pedig eldobta. De semmi nyomra nem bukkantunk..

Szerencsére a pénztárcámat, telefonomat és minden fontos iratomat magammal vittem a kisebb táskámba. Így a másikban „csak” a mindentudó noteszem, headsetem és apróságok maradtak, mégis legjobban a gyönyörű táskám fájt. Amikor már 5 perce az autó körül kerestük a táskámat, eszembe jutott, hogy a lakáskulcsom is ott volt. Na ekkor már rosszul éreztem magam, féltem, hogy így idegenek jutnak be az én kis ékszerdobozomba.

Egy kicsit megijedtem. Viszont, szokásomtól eltérően, nem estem kétségbe. Eddigi életem során ez volt rám jellemző. Nagyon meglepődtem!. Hidegvérrel felhívtam anyukámat, hogy elmenjek hozzá a pót-lakáskulcsomért.

A metrón utazva, a földön, megpillantottam egy tollpihét. Angyali jelnek, üzenetnek vettem. Ez, valljuk be, nem jellemző a metrón. Ezen kívül, tudom azt, hogy nekem így szoktak üzenni az Angyalok, amikor meg akarnak nyugtatni. Számtalanszor megtették már.  Ekkor éreztem és tudtam, hogy nagyon nagy baj nem lehet. Megkaptam anyutól a kulcsot, aztán nagyon-nagyon siettem haza. Hál Istennek és az Angyaloknak a megszokott nyugalom várt otthon.

Felhívtam Klárit, mert nem értettem, hogy miért történt ez velem. Elmeséltem neki a történetet, ő teljesen nyugodtan közölte, nem lesz semmi baj, kérjem Zadkiel arkangyalt, ő majd segít elveszett táskám megtalálásában.

A legnyugodtabb hangján még hozzátette: „ A táskát visszaviszik a munkahelyed portájára, nem kell aggódnod”. Klárit ismerve ez még jobban megnyugtatott. Sok hasznos és jól alkalmazható üzenetet kaptam már rajta keresztül az Angyaloktól és ebből a csodálatos égi szférából.

Én is akartam valamit tenni annak érdekében, hogy ez így legyen, így hát megkérdeztem: én mit tehetek? Klári elmondta mi a teendőm.

Leültem törökülésben az angyaloltárom elé meditálni. Kértem Zadkiel arkangyal és az angyalokat, hogy segítsenek nekem. Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy a táskámban volt néhány darab névjegykártyám. Arra gondoltam: a jólelkű megtaláló, így biztosan tud értesíteni, hol találhatom meg a táskámat.

Éreztem az Angyalok jelenlétét, a bizsergést a kezemen. Ez az érzés fog el mindig, amikor mély szinten vagyok a meditációban. Kb. 20 perccel a meditáció után megcsörrent a rádiótelefonom. Munkahelyem portájáról jött a hívás, hogy valaki most adta le a táskámat.

Földbegyökerezett lábbal álldogáltam, felfoghatatlan volt ez a hihetetlenül gyors angyali segítség!

Már több alkalommal kaptam tőlük segítséget, tudom, hogy mindig mellettem vannak, csak kérnem kell a segítségüket és megtesznek mindent, de ez akkor is megdöbbentő volt. Még hihetetlenebb, hogy minden hiánytalanul benne volt a táskámban! A kollégám után (akinek nagy lelkiismeret-furdalása volt, hogy esetleg ő volt a hibás), rögtön Klárinak telefonáltam, hogy elmeséljem ezt az angyali beavatkozást és együtt örültünk a táska megkerülésének.

Majd jött a kérdés, hogy akkor ez most miért is történt velem?! Mi az, amit nem jól teszek?! Miért kellett figyelmeztetni egy ilyen nem is apró dologgal?! Tudom, hogy egy csöppet szétszórt és kapkodós vagyok. Még be sem fejezek egy dolgot, és máris egy következőben gondolkodom, anélkül, hogy a régit befejeztem volna. Mindig rohanós, kicsit elkésős típus vagyok, de egyáltalán nem gondoltam, hogy ez oly nagy probléma lenne. Az angyalok azonban így mutattak rá arra, hogy vigyázzak jobban a dolgaimra, ne kapkodjak és próbáljak mindig 100%-osan arra koncentrálni, amit éppen csinálok, ne félgőzzel vagy csak fél figyelemmel intézzem a dolgaim. Hát elmondhatom, megtanultam a leckét! Most már figyelni fogok az apró dolgokra is! Ez a következő feladatom, amelyen dolgoznom kell.

Hálás vagyok az Angyaloknak, hogy egy újabb felismerésre juttattak magammal kapcsolatban.

Természetesen, azonnal megköszöntem minden közreműködő angyalnak a segítséget! Nem is tudják, hogy mekkora bizonyosságot és örömöt kaptam aznap és nem utolsó sorban tanítást és tapasztalatot!

UI: A táskámat valószínűleg a kocsi mellé raktam le a nagy kapkodásban, bár erre a mai napig nem emlékszem tisztán…

                                                                                                              Olga

 

Számos csoda - csodás szám

Évek óta az ingatlan szakmában dolgozom, mint értékesítő és tanácsadó. Az elmúlt három évemet egy igen nagynevű, franchise hálózat tagjaként töltöttem.

Szerettem azt, amit csinálok, az összes előnyével és hátrányával együtt. Rengeteg emberrel ismerkedtem meg, külföldi és hazai üzleti kapcsolatokra, jó és rossz tapasztalatokra tettem szert. Csak a munkámról szólt az életem. Se hétvége, se ünnepnap, se magánélet. Az úgynevezett „függetlenségnek és szabadságnak” álcázott önkéntes mókuskerék csapdájába estem. Ráadásul ez párosult az anyagi instabilitással is. Egyszer fenn, egyszer lenn.

Miután egyedül élek, albérletben lakom és főiskolára járok még, folyamatos pénzügyi gondokkal küzdöttem. Sokszor éreztem kilátástalannak és elkeserítőnek a helyzetem. Rendszeresen kértem az Angyalok segítségét, fordultam hozzájuk tanácsért, de igazából nem tudtam „elengedni” az anyagi problémákkal kapcsolatos félelmeimet…

Egy idő után azt éreztem, hogy változtatnom kell az életemen, mert egyre depressziósabb és elkeseredettebb vagyok és már a munkám sem tesz boldoggá, de fogalmam sem volt, hogy merre induljak.

Hosszas vívódás és álmatlan éjszakák, mérlegelés és megfontolás után arra az elhatározásra jutottam, hogy otthagyom a „cégem” és a saját lábamra állok szakmailag. Úgy gondoltam, kockáztatnom kell és hinnem önmagamban, és természetesen abban, hogy megkapom az égiektől a megfelelő segítséget hozzá.

Azt éreztem, hogy a legmélyebb ponton vagyok, aminél már nem lehet rosszabb.

Akkor sikerült elengedtem teljesen a félelmeimet és az aggodalmaimat… 

Pár héttel később, csodával határos módon létrejött életem eddigi legnagyobb üzlete.

Amikor kiszámoltam az értékesítés után járó jutalékom, könnyes lett a szemem:

666…….. - A csodás szám!

Tudtam és éreztem, hogy az Angyalok velem vannak, hogy jó döntést hoztam, hogy megerősítettek a hitemben és hogy most már biztonságban vagyok.

 

Budapest, 2007. november 17.                                  

                                                                                                              Adri

 

Angyali segítség

Miskolc mellett lakom egy kis városkában, innen járok Kláráékhoz a „Para suliba” parapszichológiát tanulok.

Nagyon korán indulok /nekem korán - fél 6/ kocsival Miskolcra. Otthagyom AZ autót a Tiszai - pályaudvaron, vonattal tovább utazom Budapestre. Minden reggel kapkodással telik, sietek, hogy le NE késsem a vonatot. Már útközben kérem mindig Mihály arkangyalt, hogy vigyázzon AZ autómra, míg én tanulok, mert a környék nem igazán biztonságos.

Eddig a parkolás ingyenes volt, most viszont már fizetni kell érte. Természetesen a reggeli kapkodásban nem tettem be aprópénzt, amit AZ automatába kellett volna dobálnom, de az az igazság, nem is lett volna időm, mert a vonatot lekéstem volna. Megkértem Mihály arkangyalt, hogy ha lehet, még AZ autóm felügyelete mellett, tartsa távol a büntetőcédulás embereket is a kocsimtól. Gondoltam, hogy ez azért túl szemtelen kérés, de már a gondolat szárnyán ez  addigra elszállt AZ arkangyalhoz.

Nagyon jól éreztük magunkat AZ iskolában, mint mindig. Késő este Miskolc felé robogtam. Megérkeztem. Magabiztosan mentem AZ autómhoz. Nyugodt vagyok, hisz tudom, hogy jó kezekben van. Látom a mellettem lévő autón a kis kék csomagot. Nézem AZ enyémet, semmi. A másik oldalamon szintén kis kék csomagocska. Lehajolok, biztos AZ enyém leesett. Nem látom.

Én még mindig kételkedem, mert emberből vagyok. Kitolatok, visszamegyek, biztos, ami biztos, benézek a másik két kocsi alá is. AZ enyém helyére, sehol kis kék zacsi.

Rögtön hívtam Klárát, annyira boldog voltam. No, nem azért, mert nem büntettek meg, hanem, mert nincs olyan dolog, ami ne lenne fontos AZ Angyaloknak, ami velünk kapcsolatos. Bármilyen semmiségnek tűnik, vagy képtelenségnek, szemtelenségnek, túlzásnak gondoljuk MI, ők szeretettel meghallgatják és segítenek  nekünk.

Ez csak egy példa a sok-sok segítség közül, amit már kaptam bő egy év alatt, mióta elvégeztem AZ Angyal-tanfolyamot /szintén Klára és Károly/ mert minden nap történik szinte valami, ami AZ angyalok segítségével történik. Nagyon jó érzés, hogy mindig mellettünk vannak és élvezzük a szeretetüket, segítségüket.

                                                                                                                                            Dóri